A csempegyártás a 18. században lépett új szakaszába, amikor a kézműves hagyományokat felváltotta az ipari jellegű gyártás. Anglia volt az egyik úttörő terület, ahol Wedgwood és társai olyan újításokat vezettek be, amelyek megalapozták a tömegtermelést. A korszakban a csempe egyre inkább a mindennapok részévé vált, hiszen a polgári otthonokban higiénikus és tartós burkolatként alkalmazták.

A 19. század ipari forradalma tovább gyorsította ezt a folyamatot: a gépesített sajtolás, az új égetési technológiák és a nyomott mintázás forradalmi változást hozott. A városok növekedésével nőtt a kereslet, különösen a középületek, fürdők és iskolák esetében. Angliában a viktoriánus korszak építészete szinte elképzelhetetlen volt csempe nélkül. Franciaországban és Belgiumban az art nouveau idején a csempe művészi kifejezésmóddá vált, míg Portugáliában és Spanyolországban az azulejo egész városrészeket formált át.

A 20. század elején az art deco modern formavilága hatott a csempedesignra, miközben a gyárak egyre inkább tömegtermelésre rendezkedtek be. A második világháború után az újjáépítés hatalmas keresletet teremtett, és Olaszország vált a világ vezető gyártójává. Sassuolo városa a modern csempeipar központjává nőtte ki magát, ahol a technológiai fejlesztések és a design folyamatosan új szintet hozott. Az 1970-es évek újdonsága a porcelán greslap volt, amely rendkívüli ellenálló képességével meghódította a világot.

A 21. században a digitális nyomtatás teljesen átalakította a mintázás lehetőségeit, így a csempék szinte bármilyen felületet képesek utánozni. A fenntarthatóság és az energiatakarékosság ma kulcsfontosságú, ezért egyre több gyár használ újrahasznosított anyagokat és korszerű égetőkemencéket. A modern csempegyártás így egyszerre épít a több ezer éves hagyományokra és a legújabb technológiákra. Napjainkban a csempe nemcsak tartósságot és funkcionalitást biztosít, hanem a belsőépítészet és az építészet egyik legfontosabb designeszköze is.